Az isten is gangsta rappernek teremtette. Szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték Queensben, tinédzserként drogdealer lett, többször került börtönbe, aztán a kilencvenes évek közepén a rap felé fordult. Először Jam Master Jay, a Run-D.M.C. DJ-je karolta fel, aztán a Trackmasters producerduó készített vele felvételeket, köztük a vicces How To Rob (teljes címén: How To Rob An Industry Nigga) sikerdalt, ami arról szól, hogyan rabol ki több tucat nagy fekete sztárt hősünk, ám ezt nem kellett volna, mivel nem sokkal a kislemez megjelenése után megkéselték, majd a bemutatkozó albuma, a Power Of The Dollar tervezett megjelenése előtt néhány héttel kilenc golyót kapott (hetet a lábába, egyet kezébe és egyet az arcába). 50 Cent ezt is túlélte, a Sony viszont megijedt, kirúgta a sérült művészt és végül a kész albumot sem adta ki (csak kalózlemezként lehetett hozzáférni). A How To Rob humorának átvitt értelemben is lőttek, hősünk bekeményített és underground kazettákon folytatta pályafutását, amivel csak tovább növelte legendáját, és amikor Eminemről is kiderült, hogy 50 Cent-rajongó, a lemezcégek megrohamozták a golyóálló (mellényben járó) rappert, ám ő végül Eminem és Dr. Dre cégeinek, a Shadynek és az Aftermath-nak a közös egymilliós ajánlatát fogadta el. 2002 tavaszán még Guess Who's Back? címmel kijött tőle egy független kiadású válogatásalbum (a kiadatlan lemez és a mixkazetták számaiból), majd az Eminem-féle Lose Yourself mellett az ő Wanksta című kislemezdala is népszerűsítette a 8 mérföld filmzenealbumát (és persze fordítva), továbbá Eminem és Dre produceri irányításával összeállt a Get Rich Or Die Tryin' anyaga is. Aztán Jam Master Jay októberi lelövése után lábra kapott az a hír, hogy a következő áldozat - a rendőrség figyelmét több más ügy folytán is felkeltő - 50 Cent lesz, és amikor 2002 szilveszterekor letartóztatták engedély nélküli fegyvertartásért, már az egész ország tudta a nevét. Ezután nem meglepő, hogy mekkora érdeklődés fogadta a lemezt: bemutatkozó albumból (márpedig hivatalosan számíthatjuk annak) első héten ilyen sok még nem fogyott Amerikában!

És hogy maga a produkció mennyit ér? Nos, egy korrekt gangsta rap albumot kapunk, ami attól érdekesebb az átlagnál, hogy a számok háromnegyedébe - vagy zeneszerző-producerként, vagy a keverésnél - besegít vagy Dre, vagy Eminem, sőt ez utóbbi itt-ott még dumál is: a Patiently Waitingben például kórházi lélegeztetőgép ritmusára 2Pachoz, Notorious B.I.G.-hez és Big L-hez (csupa lelőtt rapperhez) hasonlítja védencét, aki a Mobb Deep és DMX világától sem áll messze. 50 Cent nem túl okos ember, témái nem változatosak (kemény vagyok, nem félek a haláltól, kicsinállak), a rímei sem világbajnokok (az első dal első versszaka például rögtön egy szóismétlés-rímpárral nyit), viszont a flow-ja, ahogy félig éneklő stílusában lomhán nyomja, az nagyon rendben van (és Eminem rajongóinak is be fog jönni). 50 Cent az intróban leteszi a - nevét adó - garast és felhúzza pisztolyát, aztán végigkeménykedi a fegyverektől származó hangokkal díszített albumot (a Back Down-ban például nagy ellenlábasát, Ja Rule-t fikázza), vendégül hívja G Unit nevű bandájának tagjait is, s közben alig jut ideje bulizni (In Da Club), betépni (High All Night) vagy a női nemmel foglakozni (a P.I.M.P. calypso-hangulata jótékony változatosságot hoz, a Barry White-hangmintával és a G-funk veterán Nate Dogg énekével spékelt 21 Questions viszont kilóg az albumról érzelmességével).